Vákuumcsöves napkollektorok telepítése

Cégünk sok éves tapasztalattal és számtalan referencia munkával a háta mögött vállalja napkollektor rendszerek telepítéséhez szükséges tervek elkészítését, komplett rendszerek kiépítését, már megépültek felülvizsgálatát és javítását.

Mi az Ön elképzelését, beüzemelve, kipróbálva, a kezelő kioktatásával valósítjuk meg.


A napkollektor egy olyan berendezés, amely segítségével, a nap sugárzási energiáját felhasználva meleg vizet tudunk előállítani.
A napenergia a jelenleg legmegbízhatóbb energiaforrásunk, amely ingyen áll rendelkezésünkre.

Egy jól működő és gazdaságos napkolletor rendszer hatásfokát döntő többségében a napsugárzás és annak időtartama határozza meg !!!

Ennek megfelelően, mielőtt ilyen rendszer telepítésben gondolkoznak, nem árt utána nézni, hogy az adott helyen milyen az időjárás, rendelkezésre áll e a napkollektorok
elhelyezésére szolgáló déli tetőfelület, illetve az adott felületet nem árnyékolja e valamilyen tárgy, vagy épület.

A következő diagrammon láthatják, hogy a kicsi országunkban bizony területenként változik a nap sugárzásának ereje, 
amelyet főképp a földrajzi szélesség és az átlag felhőzet mennyisége szab meg.




Napkollektorok fajtái:

Három fő típusú napkollektort különböztetünk meg, amelyek közül mindhárom melegvizet állít elő, de eltérő működési elven.
 

  • Sikkollektor
  • Vákuumcsöves napkollektor
  • Kombinált napkollektor (sík és vákuumcsöves felépítés kombinálása)



Vákuumcsöves napkollektor

Generációját tekintve a fiatalabb korosztályt képviseli, mint a síkkollektor, alapvetőleg a síkkollektor hátránainak kiküszöbölésére fejlesztették ki.
Ez részben sikerült is, a készülék télen nagyobb hatásfokkal bír, ezért fűtés rásegítésre alkalmasabb, mint a társa, a vákuum szigetelésnek köszönhetően
kisebb a hővesztesége.
Maga a konstrukció bonyolultabb, ezért némileg drágább, (de mivel nagyobb a teljesítménye, ezért a teljesítmény/ár arányban kedvezőbb, mint a síkkollektor)
az élettartamát tekintve még nincs értékelhető adat, bár már vannak 10 éve tökéletesn működő berendezések a piacon.

A kialakítását tekintve bonyolultabb berendezés, négy fő részből áll:


 

  • Szerelő keret
  • Szigetelt hőcserélő ház
  • Vákuumcső
  • Vákuumcsövön belüli hőatadő abszorber, amely kialakítását tekintve lehet u-csöves (hőátadó folyadék kering benne) lehet Heatpipe rendszerű (zárt alkohol párolgásos)


Síkkollektor

A síkkollektor a legrégebbi, legelterjettebb, legegyszerűbb felépítésű változat a napkollektorok közül.
Kitűnően alkalmazható használati melegvíz készítési célokra, nyáron nagy hatásfokú (a nagy felületének köszönhetően) és időtálló berendezés.
Fűtés rásegítési célokra nem feltétlenül javasolt, mert a felépítési konstrukciója miatt télen nagy a hővesztesége és ezáltan csökken a hatásfoka.

A kialakítását tekintve egyszerű berendezés, négy fő részből áll:

  • Kollektor ház                    
  • Szolár üveg
  • Szigetelés
  • Kollektor csövezés

     

Napkollektorok tájolása

A napkollektorok teljesítményének legfőbb befojásoló tényezője az elhelyezésben rejlik, mert azok teljesítménye nagyban függ a kollektorok dőlésszögétől és
azok tájolásától.

A napkollektorok hatásfoka sajnos nem állandó, mert a pillanatnyi teljesítmény függ a napsugárzás intenzitásától, felhőzettől és a levegő hőmérsékletétől.
Sajnos ezek a tényezők nem befolyásolhatók, de ki tudjuk hozni a rendszerünkből a maximumot, ha a napkollektorokat déli tájolással
(ha nem megoldható, akkor délnyugati, rosszabb esetben délkeleti) és 40-42°-os dőlésszöggel telepítjük.


A fent leírt jellemzőkből látható, mindkét kialakításnak megvan az előnye és a hátránya egymással szemben, ezért célszerű szakember tanácsát kérni, aki kiválasztja az adott feladatra a legmegfelelőbb készüléket.


Amennyiben kérdése van, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, mindenben állunk rendelkezésükre.


Cégünk az alábbi településeken és vonzáskörzetükben vállalják vákuumcsöves napkollektorok telepítését, szervizelését és felülvizsgálatát: Sajószentpéter, Kazincbarcika, Putnok, Ózd, Edelény, Szendrő, Rudabánya, Aggtelek, Varbó, Berente, Vadna, Múcsony, Szuhakálló, Izsófalva, Ormosbánya, Kurityán, Felsőnyárád, Felsőkelecsény, Zubogy, Ragály, Trízs, Aggtelek, Bánhorváti, Nagybarca, Jósvafő, Szalonna, Perkupa, Szögliget, Bódvaszilas, Szuhogy,

<< Vissza a főoldalra